Befőzde

Kevi lekvár és szörp

Az új földtörvény gyakorlati oldalról - avagy nem egyszerű földet venni

2014. november 05. 11:40 - BEFŐZDE

Sziasztok!

 

Belefutottunk..mi is, mint gondolom sokan mások, mégis úgy hiszem, hogy sokan nem kerültek ezzel a dologgal személyes kapcsolatba, így leírom, hogy mégis mire lehet számítani annak, aki földet akar venni.

Nos! A történet valamikor 2014. júliusában kezdődött. Még igen jó idő volt, amikor is egy hirdetésre felfigyelve megnéztünk egy földet a Bocskor-kertben. Hozzáteszem, hogy az egész terület cca 2.500 m2, ami valjuk be, hogy nem túl nagy, ugyanakkor gyümölcsösként nem is olyan kicsi.

Gyorsan meg is egyeztünk az eladóval, hogy megvennénk és 1-2 hét múlva (július közepén) alá is írtuk a szerződést. Persze ez régen egyszerűen működött, hiszen megírtuk a papírt, kifizettük a pénzt és már a miénk is volt a porta. Most nem így ment. Aláírtuk majd elküldtük az önkormányzathoz, 60 napra kifüggesztették, szerencsére nem is jelentkezett senki rá, hogy elővásárlással megvegye. Ez járt le szeptember közepén.

Miután letelt a 60 nap az önkormányzat elküldte a szolnoki földhivatalnak (megyei) és itt tartunk most, viszont utánaérdeklődtem mi újság és innentől kezdve érdekes a dolog.

 

Ugyanis a következő felvilágosítást kaptam. Jelenleg ott tartanak, hogy amelyik vásárlásnak augusztus elején járt le a kifüggesztése azokat dolgozzák fel. Tehát még 1.5 hónapra vagyunk odáig, hogy mi is sorrakerüljünk, de ha ezt el is érjük, akkor a NAK-hoz küldik ahol véleményezik megint, eldöntik, hogy jó leszek -e földtulajdonosnak, stb. Havonta kétszer. Ennyiszer ülnek össze és döntenek. Majd visszaküldik a földhivatalnak és az önkormányzatnak. Az önkormányzat kifüggeszti a határozatot megint 5 napra, majd ezután értesíti a földhivatalt és ezután fog végleges döntést hozni a földhivatal.

SZÓVAL LEGHAMARABB IS FEBRUÁRBAN!!!

Ennek gyorsan utánaszámolva egy kis zártkert megvásárlása is 7 hónap azaz cca. 210 nap. (csak megjegyzésként hazánkban a vegetációs időszak (amikor is képesek fejlődni a növények) 220 nap, azaz gyakorlatilag egy termés veszlik el ezzel a bürokráciával.

Azzal tisztában vagyok, hogy nem a földhivatal hibája. A hölgy (egyébként nagyon kedves volt) felvilágosított, hogy nem kaptak embert csak munkát. Szóval az eddigi munkájukhoz ment ez pluszban hozzá, és ha csak ezzel foglalkoznak akkor is naponta 7-8 db-ot tudnak megcsinálni. Viszont napi 30-40 érkezik. Szóval a helyzet csak romlani fog. A lemaradás így csak nőhet.

A lényeg, hogy a rendszer nincs felkészülve ezeknek a dolgoknak a kezelésére és nem is úgy néz ki, hogy lényeges lenne ennek a gyorsítása (hiszen akkor rendelnének hozzá apparátust), viszont tényleg kíváncsi leszek, hogy mondjuk egy év múlva milyen szintű lesz az elmaradás.

Pedig az eredeti tervek szerint mostanság telepítettük volna be vadalanyokkal a területet, hogy tavasszal tudjunk rá oltani. Így plusz 1 évet veszítünk, bár tavasszal még van esély a betelepítésre és az oltásra egyszerre, de ez azért jobban megviseli a növényt is. A tulajdonos azt mondja, (azon kívül, hogy nem számíthat a pénzére még karácsonyra sem) hogy telepítsük, de mi van, ha mégsem megy keresztül az adásvétel (még legalább 2 ponton vétózhatják meg). Akkor felesleges volt a munkánk, meg persze költség is.

Szóval nem tudjuk, de lehet még betelepítjük.

Mindenkinek sok türelmet kívánunk, aki földvásárlásba kezd!

Üdv: Béla és Heni

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://befozde.blog.hu/api/trackback/id/tr696866267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása