Sziasztok!
Itt ismét régen jelentkeztem, de mint közzétettem miénk lett egy új porta és azt pátyolgattam, emellett vettünk két másikat is (amit persze szintén rendbe kellett tennünk). Kicsi területek, de szomszédosak az egyik portánkkal, és van rajta két nagy rózsaszilva fa, meg két nagy birsalma. Ezez voltak a lényegesebbek. Rózsaszilvából volt már pár darab, de mind kicsi fiatal fa. Ezek már javakorabelik, reméljük jól fognak teremni.
De visszatérve a főcímre. Immáron nem csak fenyőszörpünk lesz, hanem a hagyományos fenyőszirupunk is. Teszek is fel képeket róla. Köhögésre nagyon jó, a gyerekeinknek is ezt szoktuk adni, ha köhögnek. Kóstoljátok meg majd ha találkozunk!
A felső kettő frissen készült, az alsó már napos. Az már kezd alakulni.
Üdv: Béla és Heni