Sziasztok!
A helyi termékek feldolgozása valójában 6 éve van folyamatban a családunkban. Ez is igazából azért "csak" 6 éve, mivel mindketten nagyvárosban nőttünk fel, így nem volt lehetőségünk az ilyen jellegű tevékenységekre. Bár jobban belegondolva - mai ésszel, tapasztalattal - ez persze nem igaz. Ha ma élnénk nagyvárosban, bérházban, akkor is sokmindent tudnánk csinálni, de szerencsére elhagytuk a betondzsungelt és nem is vágyunk vissza.
6 évvel ezelőtt kerültünk ki Vattára, egy kistelepülésre, ahol egy fél hektáros portánk van a mai napig. Ez az út igazán rögös volt, hiszen nem nagyon tudtuk, hogy mit is csináljunk a földön, de jöttek az állatok és szépen lassan tanultunk a szomszédoktól is sok mindent.
Ehhez a részhez hozzátartozik, hogy folyamatosan kérdeztünk, érdeklődtünk, tanultunk. Mindig kerestük a lehetőséget, hogy új dolgokat kóstoljunk, recepteket gyűjtsünk, tapasztalatot szerezzünk.
Ezáltal elég sok mindent csináltunk a szappanfőzéstől (persze hagyományosan főzve, nem pedig a most divatos gyorsmódszer szerint), a kecskesajtig, a nemezelésig mindent. És ezeket magunktól kellett megtanulni - igaz szerencsénkre tudtunk másoktól is információt is szerezni -.
Ilyeneket is készítettünk
Ezen dolgok nagyrészét a mai napig folytatjuk, igaz csak saját és ismerősök számára állítunk elő ilyen termékeket.
Az idők folyama úgy hozta, hogy később Túrkevére kerültünk. Sajnos pénzünk nem volt annyi, hogy komolyabb gazdálkodást indítsunk be - azaz szántóföldet vásároljunk, bár azt sem úgy hasznosítottuk volna, mint általában a legtöbben - így vásároltunk és béreltünk a település határában található gyümölcsösökből, mondván majd ezt próbáljuk hasznosítani. Legrosszabb esetben lesz pálinkánk.
Túrkevére azért kerültünk, mert a Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkát ajánlott nekem, a feleségem védőnő, ő is kapott helyben munkát. Mivel Természetvédelmi Egyesületnél kaptam munkát, azért is tartottuk fontosnak, mivel természetvédelmi mérnök hallgató vagyok (immáron végzős) és gyakorlatnak nagyon előnyös volt az ajánlat. Jelenleg is az egyik társszervezetnél dolgozok, mint helyi termékekl előállításával, feldolgozásával, gyógynövényekkel foglalkozó projektvezető. Sajnos a civil szervezeteknek sem egyszerű a fennmaradás, de majd lesz valahogy.
Mindenesetre nagyon sok mindent tanultam itt, és ezúton is köszönöm a sok tudást a kollegáimnak. Nagy részét biztos, hogy a "civil" vállalkozásban is hasznosítani fogjuk.
Szóval a kertek. Úgy alakult, hogy cca 1 hektárnyi gyümölcsösünk és kertünk van. Nem gondoltuk mi eredetileg, hogy ennyi lesz, mindenesetre így alakult. Innentől kezdve viszont szükség van rá, hogy valamit kezdjünk is vele. Ez saját felhasználásra rengeteg, tehát adta magát, hogy akkor dolgozzuk fel. Ezért kezdtük el nagyobb mennyiségben a lekvárokat és a szörpöket, valamint aszalványokat készíteni.
És itt tartunk most (na jó, kicsit odébb, de azt majd később).
Üdv: Béla