Befőzde

Kevi lekvár és szörp

Ismét itt 8. - végre a végére érek :)

2014. március 24. 14:52 - BEFŐZDE

Sziasztok!

Nos azt hiszem nagyjából ennyivel maradtam el, de csak sikerült eléni a végét. Igaz ugyan, hogy nem számoltam be a saját, készülő pályázatainkról (pedig az is sok munka), de majd ha esetleg nyerünk tudni fogtok róla (főként a felújításokról :)).

Jut eszembe...tegnap a hazaérkezés után beoltottam 5 almafát (húsvéti rozmaring, csörgő alma). A vad alanyt az oltás után gyorsan el is ültettük a hátsó kertben.

Ma folytatva a munkát (a csepergő esőben) kimentem a Bocskor-kertbe, és beoltottam vadkörtébe néhány nemes oltóágat. A következők voltak: Bosc kobak, Finom körte, Különleges körte, Téli zöld körte. Remélem megragadnak, és idővel meg is kóstolhatjuk őket.

Ha már úgyis szétáztam az esőben, gondoltam itthon is beoltok még pár fát. A szomszédunknak tudtam, hogy van naspolyája. Ilyenünk még úgysem volt, és mivel ajánlották birsbe oltani, neki is kezdtem. Oltottam párat ebből is, valamint 3 meggyet (amit egy abádszalóki barátom kertjéből szedtem, ismerve, hogy milyen szép és finom meggye terem), valamint az egyik szilvafámat szerettem volna szaporítani (hatalmas, nagyon finom szilvák vannak rajta). De ez már későbbre marad. Amikor jobb idő lesz. Remélem honlap.

A cél az lenne, hogy tavasztól-őszig mindig legyen valamilyen fa amelyik terem.

Azt hiszem utolértem magam :)

Béla és Heni

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://befozde.blog.hu/api/trackback/id/tr875876828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása