Sziasztok!

Ma beszélgettem egy emberrel (régi ismerős, már amennyire régi ismerőseim lehetnek Túrkevén), és szóba került a szappan. Tudta, hogy én is csinálok mindenféle hülyeséget, és rákérdezett, hogy szappant csinálok -e. Mondtam neki, hogy már jópár éve szórakozok vele, bár manapság csak házi használatra készülnek a szappanjaink. Erre bement és adott egy darabot a kezembe. Kicsit a régi féle szappanokra emlékeztetett a darabka. Poros volt a külseje (no nem por volt rajta, hanem a kicsapódott lúg), de jó volt a fogása.

Elmondta, hogy ő hogy is csinálja, ami megfelelt a régen készült szappanoknak. Összegyűjti a zsírt, kisüti, lúg neki és kész. Ami elgondolkodtatott nem is ez volt, hanem az, hogy szóba került a hidegen készült szappan, kérdezte, hogy az hogy is készül (merthogy ő csak főzve tudja). Rövid beszélgetés után elbúcsúztunk, és már csak itthon jött elő valahonnan mélyről egy gondolat, ami elkezdte megvilágítani azt, amit mi emberek teszünk.

Ahogy felbukkant nem is tudtam visszatoloncolni a helyére, s gördült előre, és vitte a gondolatokat tovább.

A lényeg: Mi emberek egyre inkább szeretnénk a természetesség felé tartani. Kell nekünk a házi termék, kell a természetes tisztítószer, kell minden amit természetesnek vagy réginek mondanak. Valami romantikával gondolunk a régi időkre, amikor kézzel kaszáltak, amikor maguknak csinálták a sonkát, stb.-t az emberek (de idefér a múltkori beszélgetés is a facebookon a pulykák neveléséről). Ugyanakkor attól, hogy valami házilag készült, vagy réginek mondanak még korántsem biztos, hogy természetes, vagy régi. A házi lekvárokban, szörpökben tartósítószerek vannak (a legutóbbi vásáron ahogy láttam csak mi voltunk, aki tartósítószer nélkül készítettük a termékeinket). A szappan a legtöbb esetben hidegeljárással készül (nem főzve van, csak kutyulva) s így árulják. No a gondom az, hogy megvan ez a régi nosztalgia, a vágy a természetesség iránt, ugyanakkor tenni mégsem akarunk igazából érte. Hisz nem mindegy, hogy mondjuk egy óra alatt megcsinálom a szappant, vagy pl. egész nap főzöm. És ez nagyon sok mindenre igaz. A nosztalgiát akarjuk, de tenni nagyon kevesen akarnak érte. Senki nem akar ténylegesen kaszálni, nem akarják látni a háttérben folyó munkát, a befőzési időszakban a hajnalig tartó munkát, vagy sok-sok tanulást, olvasást ahhoz, hogy a hátterét is ismerjük a dolgoknak, ne csak másoljuk őket. (Felmerült bennem Isaac Asimov Alapítvány trilógiája is, amikor is minden működött, de senki nem tudta hogyan, miért. Ha valami megadta magát, akkor nem volt senki aki meg tudta volna javítani.) Mi is így vagyunk ezzel valahogy - mármint a régi idők dolgaival. Kellene amit csináltak, de úgy csinálni ahogy régen csinálták, már nincs energiánk. Megelégszünk az olcsó másolatával.

Azt hiszem, hogy a modern időket a nosztalgia képébe öltöztetjük, és még magunk is elhisszük, hogy ez az aminek látni (vagy épp láttatni) szeretnénk.

A szappan egyébként zseniális volt!

U.i.: azt hiszem kissé keserűre sikeredett ez a kis monológ. Előre szeretném kikötni (vagyis mostmár utólag), hogy senkit nem akartam bántani ezzel a dologgal, sőt tisztelet azoknak akiknek "megszenvednek" azért, hogy úgy készítsenek valamit, ahogy azt régen tették. Amíg pedig igény van a modernebb verziókra is rajta.

Üdv: Béla+Heni