Sziasztok!
Elkezdődött a felújítás. Ugyan a kőművesem nem túl megbízható (most is csak azért tudok írni ide, mivel a megbeszéltek ellenére nem jelent meg), de szépen lassan haladunk a feldolgozóüzem kialakításával.
Valójában nagyrészt már készen lennénk az alapozó munkálatokkal, de menet közben arra gondoltam, hogy nem kistermelői üzemet hozunk létre, hanem egy olyat, ahol akár cégként is elő lehet állítani termékeket. Ez persze azért fontos, merthogy nőnek a megrendelések, és sokan vannak olyanok, akiknek nem tudunk a rendelet szerint szállítani, mivel nem ott élnek ahová mi szállíthatunk.
Szóval úgy döntöttünk, hogy legyen olyan, hogy később is tudjuk használni. Persze ez sokkal több gonddal, és persze pénz kiadással is jár.
A lakásunk folytatásában van egy másik lakás. Ezek egybe vannak építve, de nincs közöttük átjárás. Miután eddig csak raktárként funkcionált a cca. 60 m2-es épület -e mellett döntöttünk. Épp ideális lesz üzemnek, bár nem az egészet fogjuk erre használni, hanem egy részét (kb. 15-20 m2) egy harmadik szoba lesz a nagyobbik fiunk számára, valamint, ha vendégek érkeznek, akkor gyorsan átalakul vendégszobának majd.
A felújítandó részeken helyet kap egy iroda is, így eltűnik a lakásból a rengeteg papír, számla, stb. Épp ideje lesz :)
A fal egyik része meg volt szakadva. Így volt az már ki tudja mióta, de egyben akkor ezt is megcsináltuk.
Miután meg kell felelnie a HACCP rendszernek, így ki kell alakítanunk egy fekete és egy fehér öltözőt is, ami szintén helyet vesz el, bár ezt próbáljuk a legminimálisabbra szorítani. Itt természetesen wc, zuhanyzó kerül elhelyezésre.
Ezek az átalakítások viszont azzal jártak, hogy kellett nyitnunk új ablakokat, valamint 3 új ajtót. Aki bontott már ki ilyet tudja, hogy ez fél méteres vályogfalban nem a legegyszerűbb dolog :( Mindenesetre ez elkészült.
Bevezettük a vizet, a szennyvizet (ezt rá kellett kötni a központi csatornára, így kissé nagyobb munka volt, mintha csak az épületben kellett volna ezt megoldani.
A régi vályogfalak messze nem egyenesek, ami nekem személy szerint tetszik. Csakhogy...ilyen falra nem nagyon lehet szépen csempét rakni, így kb. 2 m3 homok került fel a falakra vakolat formájában, és még messze nem vagyunk készen, de nagyrészt már elkészült. Megvan a betonozás jelentős része is.
Hamarosan már a csempe, a járólap kerül fel a falakra, és kezdődhet az áram bevezetése is. Ami persze szintén nem annyi, hogy rákötünk valamelyik vezetékre, hanem az órától új gerincet fogunk kiépíteni.
De egyszer biztosan el fog készülni, bár rájöttem, hogy így nem fogja kifutni a rászánt összegből a teljes felújítás, így ősszel ismét pályázni kell majd.
Akkor pár előtte-utána kép:
A helyiség olyan sötét volt, hogy fényképezni is alig lehetett benne
Az öntvény csap majd kint fog helyet kapni. Megtisztítva sokkal jobban néz ki
Falban a víz, betonban a szennyvíz és a vakolat is kezd alakulni
Az egyik új ablak. A feketeribizlis söröm pedig a jövendőbeli feldolgozópulton kapott helyett :)
Újrafalazva a megszakadt falrész
Floppy kutyát persze nem zavarja a rendetlenség :) Mindig az útba fekszik :)
Üdv: Béla és Heni