Hazánk hagyományosan egy mezőgazdaságból élő ország. Persze az előző rendszer ezt szerette volna átalakítani iparivá, a trianoni békediktátum sem tett jót (a legjobb területeink elcsatolásával) a mezőgazdaságnak, de az egyik legnagyobb kárt a rendszerváltás utáni időszak okozta.

Lehetne sorolni az okokat, feltenni a kérdéseket. Minden bizonnyal pár perc alatt akár százat is össze lehetne szedni, ugyanakkor a lényeg ebben a pillanatban nem ez hanem, hogy mi az ami megmaradt; mi az amivel kezdhetünk valamit; mi az, ami miatt újra jelentős szerepet kaphatnak Magyarországon a helyi termékek.

A régi időkben elképzelhetetlen volt, hogy amit fogyasztanak az emberek ne helyi termék legyen. Ennek persze több oka volt. Első, hogy egyszerűen nem érte meg szállítani. A szállítás lassú volt, drága és sok esetben veszélyes is. Másrészt minek szállítottak volna olyan dolgot, ami helyben is volt. Persze a sót, ruházatot, fűszereket (pl. bors) utaztatták, mert csak messziről lehetett beszerezni, de a kenyeret, a húst és minden mást helyben termeltek meg, helyben értékesítették, és helyben is fogyasztották.

Nem hiszem, hogy az akkori embereknek felmerült volna a fejében az, hogy fogyasszunk helyi terméket, mert azzal a helyben élőket támogatjuk. Persze a szolidaritás megvolt a helyiek között – főként pl. az iparosok felé – hiszen, a javítanivalót odavitték, akit ismertek, aki a múltkor meg tőle vette a búzát, kukoricát az állatnak.

Mára odáig romlott a helyzet, hogy muszáj helyi terméket fogyasztani, mert a falvak elnéptelenednek, mert a helyben élők életszínvonala meredeken zuhan, mert a környezetünk nem bírja sokáig az intenzív gazdálkodást és az ide-oda furikázást. A kistelepüléseknek (főként az olyan kistelepüléseknek, mint Túrkeve) az egyik (és talán legfontosabb) kitörési pontja pont a helyi termék. Persze nem az önkormányzat kitörési pontja – bár segíteni sokat tudna -, nem a kereskedőké, iparosoké, főként nem a nagygazdáké, hanem az egyszerű emberé, aki nem kap saját falujában munkát, aki nem látja, hogy érdemes megtermelni dolgokat, ezeket feldolgozni, értékesíteni, de nem ért hozzá, és valljuk be sokszor nem is meri elkezdeni, merthogy úgyis csak ellopják a terményt. Pedig ennek nem kellene így lennie, hiszen ha lenne miből megélni kevesebben választanák a tolvajlás kevésbé nemes szakmáját. Márpedig minden ember, aki belekezd valamibe hamarosan 2-3 embernek fog munkát, megélhetést adni. Csak azért mert egyszerűen kell a kétkezi munka. Mi magunk tudjuk kihúzni a túrkevei embereket a saját hajuknál fogva a Nagy-Sárrét rég lecsapolt mocsaraiból. Mi magunk vagyunk a felelősek azért, hogy az itt élő fiatalok itt is maradjanak, a mi dolgunk megvédeni a kertjeinket, gyümölcsöseinket a házainkat a tolvajoktól, rablóktól. Hiszen, ha mi nem tesszük ezt, helyettünk senki sem fogja megcsinálni.

Ehhez pedig egy dolog mindenképpen kell: a helyi termék!

Szász Béla

Beklen Alapítvány