Befőzde

Kevi lekvár és szörp

2014.04.23.

2014. április 23. 20:16 - BEFŐZDE

Sziasztok!

 

Azon túl, hogy ma van a névnapom (amit persze elfelejtettem, de sms-ek figyelmeztettek rá :)) sikerült elintézni mindent papírt ami az egyesülettel még hátravolt. Nagyon kedvesek voltak a NAV-nál is (telefonon le tudtam rendezni egy csomó mindent), meg is lepődtem. Ugyan nagyvárosból jöttünk Túrkevére, ahol még kevésbé lehet a dolgokat gördülékenyen intézni, de itt le a kalappal. Nagyon segítőkészek voltak.

Persze ez csak az első lépés volt. Számlanyitás, számlatömb vásárlás, pecsét csináltatás, de mindenen túl vagyunk. Már csak dolgozni kell.

Délután pihenésképpen kimentünk a családdal a kertekbe, hogy hogy is állnak a dolgok. Az oltványok nagy része bíztató, az ősszel és most tavasszal elültetett fák egy kivételével kihajtottak. Az áttelepített citromfű és menta szépen nő (bár a fűtől nem sok minden látszott belőlük). Aztán miután az ellenőrzéssel végeztünk kimentünk a Berettyóhoz, ahol szedtünk 2 szatyor kakukkfüvet. Nagyon szeretjük ezt a fűszert. Igazán jó ízt ad az ételnek.

A kisebbik fiam mindenképp "piknikezni" akart, így ezt is megejtettük.

Majd egy nagy kanyar után pedig hazakocsikáztunk.

Ma kaptam egy telefonhívást! Valami módon ránk talált egy úriember és kb. 15 percet beszélgettünk a termékeinkről. Remélem tetszett (vagyis úgy érzem) neki amit hallott :)

20140423_162928.jpg

A kert ma. Lassan lehet kaszálni a kecskéknek a füvet :)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://befozde.blog.hu/api/trackback/id/tr506075027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása