Sziasztok!
Kicsit hamarabbra terveztem. Sajnos keresztülhúzta a számítasaimat egy jó kis betegség. Kezdődött a kisebbik fiammal (tüdőgyulladással 3 nap kórház), majd én és a nagyobbik fiam. 1 hete kínlódunk vele (szerencsére az ellenőrzésen még használható voltam), mostanra kezdem összeszedni magam (majd 40 fokos láz, köhögés, stb.) Szerencsére a kórház kimaradt.
Szóval múlthét péntek:
Eljött a Befőzde üzemére nyert pályázat helyszíni ellenőrzése is. Szedán, csütörtökön még este 11-ig takarítottunk Henivel, javítottuk a pici hibákat, rendeztük be, hogy ne legyen olyan üres. Régebben úgy voltam vele, hogy minél szebben legyen kész minden. Ezzel praktikusan most is így vagyok, de már nem zavar, hogy a csempén maradt egy folt, vagy a festék hiányzik egy kis ponton. Ezen szerencsére már túl vagyok. Sose zárnánk le egy pályázatot sem, ha mindennek tökéletesnek kellene lennie :) És persze nem is ezt ellenőrzik.
Akkor néhány kép az üzemről:
Teljesen korrekten álltak hozzá az ellenőrök, nagyon kedvesek voltak csak dicsérni tudom őket.
Persze munka van még az üzemmel hiszen, mint látszik is nincs a víz bekötve, bojler szintén, igazítani kell az ajtón egy picit, készülnek a polcok, a kiablak oldalát még javítani kell, aztán festeni, stb. De ezek már olyan dolgok, amiket befejezünk szépen lassan. Innentől kezdve nem hajt a tatár :)
Egyébként végre elértük ezt is :):
Így nem tűnik olyan soknak, de a papírok biztos adnak vagy 1000 oldalt és 2.5 kg-ot. Szóval sokat kellett vele dolgozni, pedig nem egy nagy összegű, bonyolult pályázat. Ja és persze van belőle még legalább 2 példány valahol. Csak a fákat sajnálom :(
Üdv: Béla és Heni