Sziasztok!
Az elmúlt héten Miskolcon voltunk a szülőknél. Bérház, 7. emelet. Amennyire jó volt a rokonság körében lenni, annyira unatkoztunk a bérházban. Pár nap alatt kezdtünk hasonlítani a zombikhoz, így megpróbáltunk programokat szervezni.
Az első fontos (előre betervezett) program az volt, hogy a Vattai házunk környékén szét kell néznünk, valamint a település határában van egy felhagyott gyümölcsös és azt szerettük volna felderíteni. Ez egy jó kis program volt. Ugyan sok fa már kipusztult az évek alatt, de sok élő cseresznyefát találtunk. Persze volt olyan is amit megviseltek a viharok.
Hazafelé tartva az egyik fán valami sárgaságot vettem észre. Gyorsan kapcsoltam, hogy sárga gévagomba. Át is mentünk és tényleg az volt. :)
Pár nappal később öcsémékhez lettünk hivatalosak, rendberakni a portájukon lévő szőlőket. Már a szomszédos fák tetejébe járt az inda, de az orgonabokor is szőlőt termett volna (ha termett volna). Örömmel fogadtuk a programot. Így még egy délután elment úgy, hogy nem bent ültünk a bérházban.
Ezen a napon tettünk egy kis kirándulást Lillafüreden is. Régen jártunk arra, sok minden változott, de az nem, hogy a gagyi műanyag vackokat árulják. Próbálom visszafogni a gyerekeket, hogy nem veszünk ilyet és szerencsére nagyrészt sikerül is. De vajon mi lenne, ha az illetékesek olyanoknak adnának ki engedélyt, akik helyi terméket, kézműves termékeket árulnak. Esetleg plusz programot is tudna biztosítani (korongozást kipróbálhatják, vagy ezer más dolgot). Sajnos idáig nem jutottunk még el, de egyszer talán rájön a vezetőség (persze ez nemcsak Miskolcra vonatkozik), hogy többet érnek ezek a dolgok, és nem utolsó sorban még gazdaságos is.
Béla + Heni